Történelmi Váltófutás

Valamikor 1924-ben született meg a gondolat a Kegyeleti Váltófutás megrendezéséről…

Fotópályázat felhívás

A NATO Run Fans Facebook oldal 2018-ban is meghirdeti az „Így készülök a NATO futásra!” című fotópályázatot.

A NATO Futás idei pólója!

Fussunk együtt, mert “Egységben az erő”! A 2018. évi NATO Futás pólója kék és fehér színekben:

NATO futás pólóterv 2018

In-Kal Security Events Kft: „Szívügyünk a NATO Futás”

in-kal-security-events-kft-nagy

Az In-Kal Security a NATO Futás eseményét csaknem a kezdetektől támogatja. 2008-tól töretlenül áll a futóesemény mögött Közép-Európa és a magyar biztonsági piac meghatározó, dinamikusan fejlődő vagyonvédelmi vállalkozásaként, mondta Lasz György a cég szakmai vezető tanácsadója.

„Nagyon fontosnak tartjuk az egészség megőrzését, munkatársaink erőnlétének megtartását, fejlesztését, ennek is köszönhető, hogy a kezdetek óta támogatjuk a NATO Futást. Nem csupán ezért biztatjuk indulásra a társaság munkatársait, hanem azért is, mert a rendezvény jó buli, a futáson kívül számos program és bemutató színesíti. A cég felső és középvezetői is szívesen álltak korábban is rajthoz, s így lesz ez idén is!” – tudtuk meg Lasz Györgytől.

 

A főváros útjain, nem csak versenyen…

Budapest közút nagy kép

Immár harmadik éve a NATO FUTÁS kiemelt támogatója a Budapest Közút Zrt. Szerteágazó tevékenységük jó néhány versenyünket közvetlenül is érinti, így támogatásuk és a versenyen való közvetlen jelenlétük különösen is sokat jelent és fontos számunkra. Az alábbiakban megismerhetjük feladataik sokrétűségét.

A mindennapok közlekedését érintő aktuális út és közlekedési információkról a percről percre való eligazodás érdekében a www.útinform.hu oldalon tájékozódhatunk.

A Budapest Közút Zrt. látja el a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő utak és hidak, valamint a nem fővárosi tulajdonú, de a közösségi közlekedés által igénybe vett utak üzemeltetési és fenntartási feladatait. Tevékenységükhöz tartoznak a közúti műtárgyakkal kapcsolatos teendők, valamint a forgalomtechnikai létesítmények. (PR CIKK)

Társaságunk Út-, híd-, műtárgyfenntartási Igazgatósága bírálja el a kezelt létesítményeken bontással és építéssel járó kiviteli munkákra vonatkozó közútkezelői és munkakezdési hozzájárulási kérelmeket. A főváros fő- és tömegközlekedési útvonalain útellenőrzési tevékenységet végzünk, és intézkedünk az észlelt hibák megszüntetése érdekében. A Duna-hidakon hídmesteri szolgálatot működtetünk. Feladataink közé tartozik az üzemeltetésünkben lévő fő- és tömegközlekedési úthálózat, a Duna-hidak, a közúti alul- és felüljárók, gyalogos aluljárók és egyéb műtárgyak, forgalomtechnikai létesítmények üzemeltetési és fenntartási feladataival kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése. Évente több tízezer úthibát hárítunk el.

Forgalomtechnika

A Forgalomtechnikai Igazgatóság gondoskodik a fővárosi közúthálózat forgalomtechnikai kezeléséről, üzemeltetéséről, nyilvántartásáról. E tevékenység során meghatározzuk a közutak forgalmi rendjének kialakítását, segítve a gépjárművel vagy gyalog közlekedők mielőbbi biztonságos célba jutását. Működtetjük a forgalmi rendet szabályozó eszközöket, létesítményeket: 130 000 jelzőtáblát, 447 000 négyzetméter burkolatjelet, 1060 darab jelzőlámpás csomópontot.

Metrós projektek

A Metró Mérnök Igazgatósághoz elsősorban az M4 metróvonal építésével és az M3 metró rekonstrukciójával összefüggő feladatok tartoznak, de közreműködünk egyéb közlekedési beruházásoknál is. Az igazgatóság az M4 metróvonal sikeres átadásával és az M1-M7 autópályák bevezető szakaszán létesült forgalmi csomópont építésével kapcsolatos tevékenységéért már kétszer részesült Építőipari Nívódíjban.

Parkolás, teherforgalom, taxi

A Budapest Közút üzemelteti a Budapest VII. kerületi Önkormányzat területén, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő közterületi várakozóhelyeket és 17 darab P+R parkolót, továbbá a Margitsziget északi fizető parkolót és a Rákóczi téri mélygarázst. Társaságunk további feladatai közé tartozik fővárosunk védett, illetve korlátozott forgalmú teherforgalmi övezeteinek üzemeltetése és a behajtási rendszer fejlesztése. A taxi gépjárművek minősítése, a díjfizetés, az engedélykártya és matrica átvétele és a szerződéskötés is társaságunk ügyintézésében történik.

Nyilvántartás – KARESZ

A Budapest Közút Zrt. által kezelt, illetve üzemeltetett útszakaszról folyamatosan részletes, geodéziai pontosságú adatokra van szükség. A társaságunk által kidolgozott 3D adatgyűjtő és adatfeldolgozó rendszer (KARESZ) biztosítja a Főváros teljes úthálózatának, illetve igény szerint egyéb helyszíneinek felmérését és 3D térképi adatbázisba töltését geodéziai pontossággal. A rögzített adatoknak köszönhetően minden út, épület és műtárgy mérhetővé és elemezhetővé válik.

Ismét Buda legszebb részein

Ismét Buda legszebb részein

Előzetes a 2018-as NATO Futásról

Ismét Buda legszebb részein futhatunk a 2018-as NATO Futáson, melynek útvonala a korábbi évekkel azonos. A Vérmezőről elrajtolva a Lánchíd-alagúton át követjük a Duna vonalát a Margit-híd irányába, majd vissza a kecses Erzsébet-híd hídfőjéig, ahonnan a folyópartot elhagyva az Attila úton közelítünk a Kapisztrán tér felé. A Királyi Palotát követő utolsó 2 kilométer alaposan próbára teheti a résztvevők erejét, hiszen csaknem végig emelkedő vár a futókra egészen a célig, ezért kérünk minden indulót, hogy éljen beosztással és legyen tekintettel az útvonal sajátos domborzatára.

Amint korábban, most is NATO emblémás-feliratos pólók készülnek a résztvevők számára, a 10 kilométeres távot teljesítőket pedig többek közt befutóéremmel is várjuk. A pólók, érmek és a nyomtatott kiadványok terveinek előkészületei az utolsó simításokon mennek keresztül, hogy aztán nyomdába, nyomásra kerülhessenek. Hamarosan mindenről mutatjuk az elkészült mintadarabokat és igyekszünk tudósítani a fontosabb részletekről a verseny egészét érintően.

Érdemes minél korábban regisztrálni online rendszerünkön, hiszen a nevezési díjak a verseny közeledtével arányosan változnak.

 

Secretary General: NATO is united in support for Georgia’s security

 NATO Secretary General Jens Stoltenberg welcomed Georgian Prime Minister Mamuka Bakhtadze to NATO Headquarters on Wednesday (18 July 2018)…

Secretary General: NATO is delivering

 The NATO Summit in Brussels wrapped up on Thursday (12 July 2018), following two days of decisions to strengthen the Alliance’s deterrence and defence, step up in the fight against terrorism and ensure fairer burden-sharing among all Allies…

16 NATO Allies and 3 partners agree to acquire land munitions together

 Under the leadership of Belgium, the Defence Ministers of 16 Allies¹ and the former Yugoslav Republic of Macedonia² signed a Memorandum of Understanding (MOU)…

Secretary General welcomes NATO leaders to the Brussels Summit

Secretary General Jens Stoltenberg welcomed Allied Heads of State and Government to NATO Headquarters for the 2018 Brussels Summit on Wednesday (11 July 2018)…