Még egyszer a NATO futásról

“NATO Run” in Budapest, Hungary

Több mint 2000-en rajtoltak az Attila úton a 10 kilométeres NATO FUTÁSON. A versenyt hagyományosan Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter verseny fővédnök indította el, majd maga is csatlakozott a mezőnyhöz. Egyéniben és kétfős váltóban is lehetett nevezni és számos kiváló NATO katonaatléta is versengett a győzelemért, akik 13 NATO tagországból érkeztek a Honvédelmi Minisztérium meghívására. Itt köszönthettük néhány Budapesti Nagykövetség csapatát is, akik váltóban és egyéniben egyaránt részt vettek a Nagykövetségek versenyszámában, amit idén először hirdettek meg a szervezők. Összesen 24 ország résztvevőit üdvözölhettük a népes futótáborban.

Mire a 10 kilométeres táv indulói összegyülekeztek a Vérmezőn, már a nap is éreztette melegét és meg-, megmutatta sugarait a felhők között. Az előkészületek közepette a HM Tűzszerészei bemutatóval és izgalmas beszámolókkal mutattak ízelítőt munkájukból, mely többek között az improvizált és más robbanószerkezetek felderítését, hatástalanítását és megsemmisítését is magába foglalja.

Idén is lehetett csatlakozni a NATO női, az ENSZ 1325-ös határozatának megvalósítását szolgáló programjához egy erre a célra tervezett technikai futópóló viselésével, amellyel a támogatók a nők szerepének fontosságát hangsúlyozták a döntéshozatalban, konfliktusos helyzetekben, minél szélesebb körben képviselve nemük sajátos jellegét a világban.

Férfi egyéni abszolút kategóriában valamennyi érmet az ukrán csapat vihette haza, köztük is elsőként Roman Romanenko ért célba, az arany őt illette. A női egyéni küzdelem viszont magyar sikereket hozott, hasonlóképpen a férfiakéhoz, itt viszont a mieinket ékesítette az arany, ezüst és bronzérem. Váltóban szintén magyar sikerek születtek, mindhárom kategóriában magyar „társulások” értek célba az első három helyen.

A katonák versenyében a nőknél, az abszolút kategóriában győztes Böhm Lilla állhatott ismét a dobogó legfelsőbb fokára, míg második Pistilla Alessa lett Olaszországból, aki abszolútban a harmadik helyen végzett, ebben a számban a harmadik helyen szintén magyar hölgy, Dr. Svéd Amelita ért célba. A férfiaknál román sikert hozott ez a szám, őt két olasz fiú követte: Catalin Atanasoalei, El Otmani Said, Cominotto Manuel.  Csapatban így az olasz utazók szerezték a legtöbb pontot Románia és Görögország csapatai előtt.

A 4 kilométeres Decathlon Várfutáson közel fél ezren indultak el, rájuk hasonlóképpen várt az első kerület erőt próbáló magaslatai és panorámája egyaránt.

A beérkezőket befutóérem, VIWA vitamin italok, ásványvíz a b’nature jóvoltából, Harcipán energia-szelet a Szamos Marcipántól, Moments csokik és Runners world lapok is várták a befutócsomagban. A helyezetteket a Decathlon Magyarország is jutalmazta.

“NATO Run” in Budapest, Hungary

“NATO Run” in Budapest, Hungary

“NATO Run”, an annual running festival supported by NATO, took place in the historical heart of Budapest, Hungary along a very scenic route of 4 km and 10 km races.

This year, more than 4,000 runners from 22 countries and military teams from 13 countries participated. A separate run for school children was also organised, with pupils from more than 120 schools.

This year’s event focused on the importance of peace, security and gender equality.

Click here to download story and broll.

25. Történelmi Váltófutás a Budapest Futófesztiválon – beszámoló

25. Történelmi Váltófutás a Budapest Futófesztiválon – beszámoló…

Fuss a NATO Partnerségi Futófesztiválon és támogasd a nemek egyenlőségét

Gender-poló
Fuss a NATO Partnerségi Futófesztiválon és támogasd a nemek egyenlőségét, járulj hozzá a nők békében és biztonságban játszott szerepének tudatosításához! Egy kifejezetten erre a célra tervezett póló viselésével a nő szerepének fontosságát hangsúlyozod, melyet a konfliktusok megelőzésében, kezelésében, a béke építésében és fenntartásában játszik.
Az 1325 ENSZ határozatot támogató NATO póló korlátozott számban lesz elérhető a rajt helyszínén!

Interaktív kerekasztal beszélgetés

Interaktív kerekasztal beszélgetés

Az interaktív kerekasztal-beszélgetés a verseny délelőttjén 10 órakor lesz! 
Helyszín: A Hadtörténeti Intézet és Múzeum terme
Az ONLINE HACKTIVITY megfejtői között ajándékot osztanak ki a szervezők! 
Vendég: Szilárd Antónia, a NATO PDD brüsszeli munkatársa
Házigazda: Pákozdi Nóri és a Magyar Atlanti Ifjúsági Tanács
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT VÁRUNK SZERETETTEL!

25. Történelmi Váltófutás

Történelmi váltó

A Történelmi Váltófutás idén 25. évfordulóját ünnepli! 1993-ban egy 1924-es, akkor Kegyeleti Váltófutás néven induló eseményt elevenített fel a Budapesti Atlétikai Szövetség, mely akkor is, most is az Aradi Vértanúk előtt tiszteleg és emlékezik. 13 csapattag, 13 váltóállomás, 13 vágta eleveníti fel a hősöket, akik neveit az egyes váltóhelyek is őrzik. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örök példát adott nemzedékeknek népünk megmutatkozó összetartó erejéről, nemzettudatáról, szabadságszeretetéről és büszkeségéről.

Várjuk általános- és középiskolás, valamint egyetemista 13 fős csapatok jelentkezését a Budapest Futófesztivál – NATO Futás keretében megrendezésre kerülő 25. Történelmi Váltófutásra!

Jelentkezni a bpatletika@gmail.com e-mail címen lehet.

Rajt a Vérmezőn, cél a Kapisztrán terén! A táv 4000 méter, melyet a 13 fő felváltva teljesít, s adja át mártírjaink „társaságában” következő csapattársának a stafétát.

Álljon itt néhány „utolsó gondolat” a soknemzetiségű hősöktől:

„Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni.” – Pöltenberg Ernő utolsó mondata kivégzése előtt.

„Istenem, az újkor ifjúság egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.” – Kiss Ernő utolsó mondata kivégzése előtt.

„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.” – Gróf Vécsey Károly utolsó mondata kivégzése előtt.

„Hacktivity” – online fejtörő sorozat

Megérkezett a negyedik feladat!
Kövesse az alábbi utasításokat, gondolkozzon a megoldásokon és jusson el a nyereményhez! Sok sikert! #weareNATO #NATORUN

Interaktív kerekasztal-beszélgetés a 29-ek együttműködéséről

Kerekasztal beszélgetés

Az idei NATO futás nemcsak az aktív kikapcsolódás kedvelői számára teszi lehetővé a szervezet értékeinek és mandátumának hangsúlyozását. A 24-i program szervezői egy interaktív kerekasztal-beszélgetésre invitálják a szellemi felfrissülésre, valamint a NATO értékeinek és feladatrendszerének megismerésére vágyókat. Mind az előadók, mind a közönség fontos szereplői lesznek a produktív párbeszédnek, amelynek keretein belül több izgalmas, a NATO-t érintő témakör között előkerül majd a bővítés, a missziós szerepvállalás, a megújult feladatrendszer és a 21. századi kihívásokra adható válaszok skálája is. A beszélgetésre előzetes regisztráció nem szükséges.

 

NATO Run Fans

NatoRunFans

A NATO Run Fans a BUDAPEST FUTÓFESZTIVÁL – NATO Futás esemény Facebook oldala, ahol a versenyre készülők folyamatosan nyomon követhetik a versennyel kapcsolatos legújabb tudnivalókat, amik segítik a felkészülést aktualitásokkal és inspirálják a futókat egy-egy izgalmas poszttal.

Számos NATO-val kapcsolatos érdekesség is megosztásra kerül a szövetség működéséről, feladatairól és akár hétköznapjaiba is bepillanthatnak a téma iránt érdeklődők.

NATO Run Fans Facebook oldal:
https://www.facebook.com/natorunfan/